Pedagógus értékelési rendszer

Tisztelt Szülők!

Az idei évben szökken szárba az új pedagógus értékelési rendszer két hajtása. Ez az önértékelés és a tanfelügyeleti látogatás.

Balog Zoltán Miniszter Úr, Czunyiné Bertalan Judit Államtitkár Asszony és az Oktatási Hivatal akkor még hivatalban lévő elnöke, Brassói Sándor Úr kérésének eleget téve tájékoztatnom kell Önöket erről a folyamatról és az ezzel kapcsolatos tennivalóikról.

A tanárok számára kétévente kötelező munkájuk „önértékelése”. Ennek keretében óralátogatásokat kell szervezni, kérdőíveket kell kitölteni és interjúkat kell készíteni. Ezeket rögzíteni egy online felületen, majd ebből egy két évre szóló önfejlesztési tervet kell készíteni az igazgató közreműködésével. Ez a folyamat évente 30-35 kollégát érint.

…és hasonló módon, meghatározott időszakonként „önértékelni” kell a vezetőt és az intézményt is….

Ezekben a folyamatokban Önökre és gyermekeikre is feladat hárul: kollégáim munkájával, a vezetővel, illetve az intézménnyel kapcsolatos online kérdőívek kitöltése meghatározott – 15 napos – időintervallumon belül. — A kérdőívek kitöltése nem kötelező.

Évente meghatározott számú kolléga pedagógiai-szakmai ellenőrzése is elindul. Ez a folyamat közérthető nevén a tanfelügyelet. Ennek megállapításai támaszkodnak az önértékelés eredményeire, interjúkra, kérdőívekre és dokumentumelemzésre, valamint két óra látogatásának elemzésére is.

Ne lepődjenek meg, ha gyermekük azt mondja az év során 10-20 alkalommal, hogy másnap nem a megszokott órarendje lesz… mert tényleg nem az lesz.

Azon a napon, amit a tanfelügyelet kijelöl, kell megtartani az ellenőrzés két tanóráját és az azt követő kb. két órás megbeszélést is. Így a kollégát még helyettesíteni is kell a tanóráin.

 

A pedagógus minősítési eljárások az előzőektől függetlenül zajlanak.

Csak annyi a hasonlóság, hogy az órarendet a tanfelügyelethez hasonlóan át kell rendezni a kijelölt napokon, és a kolléga azon a napon több órát nem tud tartani, helyettesíteni kell.

Az ilyen napok száma akár 20-30 is lehet a 180 tanítási napból.

Az Önök és gyerekmeik, diákjaink megértő türelmét kérem ezzel a „felfordulással” kapcsolatban.

Tisztelettel:

Papp György

Ui.: a kérdőívek, megítélésem szerint csak akkor mutatnak reális képet, ha minél több érintett, bevont szülő és diák kitölti. Vagy senki nem tölti ki.